Kedves Olvasók!
Hát igen, az iskola is elkezdődött idő közben... Remélem, azért e miatt nem pártoltok el ettől a blogtól:)
Kicsit - nagyon - szomorú voltam, mikor megláttam, hogy csak egy komment jött az előző részhez, de hát ez van. Most sem terveztem hosszút szövegelni nektek, hisz' igazából a német házit kéne csinálnom. De azt még akkor is leírom, hogy nagyon szépen kérlek titeket, jelezzetek nekem vissza valamilyen módon....
Ja, és amiért boldog vagyok, az az, hogy túlléptük az 1000 oldalmegjelenítést! Na, meg egy kicsit hirdetni is szeretnék:D Katt IDE és egy igazán izgalmas és klassz versenyen vehetsz részt!
JÓ OLVASÁST KÍVÁNOK,
Elena O'Connor
Elena O'Connor
VOLTAM, VAGYOK, LESZEK.
PERRIE
A
nap hamar elszállt. Az a nagydolog, ami miatt olyan rettentően
hamar fel kellett kelnünk, az az volt, hogy elmentünk egy bevásárló
körútra. Csak mi, csajok. Az elején nem nagyon repdestem az
örömtől, hogy el kell szakadnom Szerelmemtől, hiszen, tudni
illik, nagyon ragaszkodunk egymáshoz – ha az eddigiek alapján nem
lehetett volna erre rájönni
–,
de aztán beláttam, hogy kell egy amolyan pasi mentes nap. Nagyon
jól szórakoztunk, egy csomó új cuccot beszereztünk magunknak –
persze, a próbafülkében lévő ökörködések a ruhákkal sem
maradhatott el. Beültünk egy kávézóba, ott minden egyebet
kifecsegtünk, ami férfiak jelenlétében nem volt megengedett.
Persze az ilyen-olyan-amolyan képek készítése, majd a netre való
feltöltése sem maradhatott el. A kedvencem az az volt, mikor
Doniyaval pózolunk úgy, hogy az rajta egy Patrik-os, rajtam pedig
egy Spongyabobos felső volt – azt inkább nem említem, milyen
arcokat vágtunk. Utunkba esett egy bababolt is, amin természetesen,
lehetetlenség volt csak úgy átmenni
anélkül, hogy
ne nézelődtünk volna. A többiek megjegyezték, egyáltalán nem
bánnák, hogyha mihamarabb megajándékoznánk őket egy újabb
Malik csöppséggel. A válaszom erre az volt, hogy mi sem, de a
munkánk miatt erre várni kell még egy-két évet.
Ezután,
mivel mindenki kimerült a nagy járkálásban, az üzletekből
üzletekbe mászkálásban, hogy egy Mekit is megejtettünk. A sült
krumpli, hamburger és kóla között a baba-téma is
nélkülözhetetlen volt a tálcáról. Elfantáziálgattunk, hogy
melyik nevek illenének a Malikhoz, vajon fiú, vagy lány lesz-e,
esetleg, kire mennyiben fog hasonlítani. Túránk még azonban
mindig nem ért véget. Köztudott, hogy cipőkből sosem elég.
Szóval, mondanom sem kell, vagy öt butikba betértünk – és
sehonnan nem jöttünk ki üres kézzel. És, ha már úgyis ott
voltunk, a fehér neműket is megnéztük. A csajok szívattak egy
darabig azzal, hogy különböző, extrémebbnél extrémebb
darabokat mutattak nekem. Aztán, mikor egy elfogadhatót – ami még
mindig a többet mutat a kelleténél kategóriába sorolható azért
– cipeltem be a fülkébe, rögtön jöttek utánam. Különösebb
önbizalom hiányban sem szenvedtem, így igazat adtam nekik, mikor
azt mondták, szexi vagyok benne. Őszintén, egy hangyányit
tartottam attól, hogy Trisha
szemében ezen túl egy ribanc leszek, de nagy kő esett le a
szívemről, mikor ő is azon a véleményen volt, hogy csinos
vagyok. Visszavettem a rendes ruhám és rohantunk is a pénztárhoz.
Most már akkora, és olyan sok táskák lógtak a kezünkön, hogy
csak egy utolsó állomásunk lehetett, ahol valami kis dolgot tudunk
venni. Ez nem lehetett más, min a drogéria. Mivel én, ha álmomból
is keltenek fel, akkor is tudnám, milyen kölnit használ Zayn, a
többiekkel nézelődtem, és többek között Doniyanak segítettem
új illatot keresni, mert a mostanit már unja. Ajánlásomra is
kipróbált néhányat és azok közül is választotta ki a legjobb
hármat, amiből pedig nekünk kellett eldönteni, melyik a kelti azt
a hatást, hogy veszélyes, ugyanakkor bájos is. Hát persze, hogy a
legjobbat vette meg végül! Csakhogy megkoronázzuk a napot, miután
kivittük a kocsiba a cuccokat, megnéztünk a moziban egy Disney
filmet, a Demónát. Tetszett, hogy végre nem a szerelem volt a
középpontban – bár az is közrejátszott –, hanem a bosszú.
És még jobban az, hogy „csajuralom” érzésem volt, miközben
néztük a filmet és ettük a sok kukoricát – mert akármennyit
is ettünk előtte, a tipikus mozi-kajának mindig van hely az ember
pocijában. Összefoglalva; tökéletesre sikeredett a mai csajos-nap
– bár
egy ici-pici hiányérzet végig mellettem volt, Szerelmem miatt.
* * * * *
Könnyes
búcsú után rögtön beszálltunk a kocsiba és ezerrel hajtottunk
hazafelé. Majdnem két órával később
indultunk a tervezettnél és Zaynnek másnap korán reggel kellett
elindulnia. Édes volt tőle, hogy nem engem hibáztatott, mivel ők,
a fiúk pontosan érkeztek, csak ránk kellett várni. Azért a
„legközelebb itt hagylak” megjegyzés nem maradhatott el.
Megadóan bólogattam és vágtam megbánt arcot, hogy persze,
ez csak egyszeri alkalom volt, többet ígérem, nem fog ilyesmi
előfordulni.
Miután ezen túllendültünk, ő is és én is elmeséltem
tőmondatokba a napunkat – azért mindent nem árulhattunk el,
hiszen a mai az kifejezetten csaj/pasi program volt.
Hétköznap
lévén, viszonylag hamar hazaértünk, ahol parancsomra Zayn azonnal
ágyba dőlt,
míg én bepakoltam a vásárolt holmikat – nem szerettem volna, ha
másnap Szerelmem azt is elvinné. Ezt követően viszont én is
bebújtam barátom mellé az ágyba, mivel majd’ elájultam, olyan
álmos voltam – és ezt csak abban a pillanatban vettem észre. A
lehető legközelebb csusszantam Zaynhez, aki már aludt. Legalábbis
ezt hittem. Az, hogy – csukott szemmel ugyan, de
– átkarolt és adott a homlokomra egy puszit, mindezt cáfolta
* * * * *
Csörömpölés
és káromkodás – erre ébredtem. Mormogtam magamban egy sort,
hogy ki az az idióta, aki hajnalok hajnalán ezeket teszi, majd
tapogatózni kezdtem Szerelmem után, mikor rájöttem, az az idióta,
aki hajnalok hajnalán csörömpöl és káromkodik, az ő
volt, Zayn. Felvilágosodásomat követően úgy pattantam ki az
ágyból és siettem le a lépcsőn, mint egy rakéta – bár
mindezt megpróbáltam csöndesen tenni. Zayn mögé
settenkedtem, majd hátulról átkulcsoltam a derekát, úgy intéztem
hozzá szavaimat.
–
Ne
haragudj Életem, de egyszerűen
nem volt szívem fölkelteni téged – fordult meg ölelésemben.
Kezei közé vette arcom és végig a szemembe nézett, úgy mondta
el némán, amit gondolt, aztán leeresztette azokat és átkarolt.
–
Rettenetesen
fogsz hiányozni – döntöttem a homlokomat az övéhez. Igaz, most
csak két napig leszünk egymástól távol, ami a hetekhez, sőt,
hónapokhoz képest szinte semmi, de akkor is!
– Te is nekem.
Karjait
egészen le, a térdhajlatomig vezette. Annál fogva megemelt és a
konyhapultra tett. Így az arcunk egy vonalba került. Végigszántva
ujjaival a lábamon, így kínozva engem, kezeivel a csípőmet
fogta meg. Tekintete ajkaimra siklott, s ezzel csak megerősítette
bennem a tudatot, mire készül – aminek én nagyon is örültem.
Megadva neki a kezdő löketet, lábaimmal átkulcsoltam a derekát,
ezzel egy fél lépéssel közelebb húzva őt magamhoz. Lecsuktam a
pilláimat. Kizártam a külvilágot; senki és semmi más nem
érdekelt akkor, csak Zayn – és az ő csókja. Először csak
finoman hozzáérintette száját az enyémhez. Alsó ajkát kicsit
megharapdáltam, mire egy jól eső sóhaj tört fel belőle.
Hangyányit félrelibbentettem a fejemet, amivel az övé szinte
egyszerre mozdult. Tökéletes volt az összhang. Nyelve bejutásért
könyörgött, amit én rögtön megadtam neki. Eljátszadoztunk
egymásnyelvével a szánkban. Beletúrtam gondosan elkészített
frizurájába, amiért tudtam, hogy később kapni fogok, de akkor,
abban a pillanatban ez egy kicsit sem izgatott. Egyszerre éreztem
hideget és meleget. Elvesztem karjaiban – félő volt, ha nem tart
meg, helyben folyok szét. Fürge kezei most sem tétlenkedtek. Az
egész testem bejárták. Az egyik pillanatban még a hátamat
simogatta, a másikban a combjaimat markolászta. Egy harmadikban
pedig az egyik rakoncátlan tincsemet tekergette. A pólóm alá is
beszemtelenkedtek kezei. Teljesen elvesztettem az időérzékemet.
Nem hallottam a konyhában lévő óra egyhangú kattogását minden
egyes másodpercben, nem féltem attól, hogy Szerelmem esetleg
elkésik és hogy az mekkora bajt vonna maga után. Csak a csóknak,
a pillanatnak éltem. Zayn újjávarázsolta
többek között a szeretet és a csók fogalmát a fejemben.
Megmutatta nekem, azt, amit előtte senki; az igazi, tiszta, őszinte,
mindent felemésztő szerelmet. Mellette önmagam mertem lenni és
olyan boldog, mint amiről sokan álmodni sem mernek. Azonban, mint
minden másnak, szenvedélyes csók-jelenetünknek is véget vetett
valami. Pontosabban Zayn rezgő telefonja, ami egyenlő volt azzal,
hogy itt vannak érte. Zihálva szakadtak ajkaink egymástól el. Mi
viszont ugyanabban a testhelyzetbe maradtunk. Ugyanolyan közel
egymáshoz, s akárcsak bármikor máskor, a szikrák most is
pattogtak körülöttünk – talán most erősebben is, mint egy
átlagos napon.
– Szeretlek –
leheltem.
– Mindennél
jobban – egészítette ki. Lassacskán leengedtem lábaimat, ezzel
szabad utat adva neki. – Ígérd meg, hogy sokat fogsz rám
gondolni!
– Csak, ha te is –
alkudoztam vigyorogva. Mi valahogy nem olyanok vagyunk, akik az
utolsó együtt töltött perceket szomorkodóssal töltenék el.
Inkább mosolyt csalunk a másik arcára. És valóban; ez mennyivel
jobb, mint mondjuk siratni a másikat.
– Ígérem –
nyújtotta a kisujját esküre.
–
Ígérem
– fogadtam el. Adott még egy gyors, futó csókot ajkaimra, aztán
hátrébb lépdelt. Végig a szemembe nézett. Ezt követően
elővette a telefonját és pötyögött rajta valamit. Zsebre vágta,
és még egyszer rám emelte tekintetét. Aztán
a fejéhez kapott, látszólag eszébe jutott egy
dolog,
–
Valamit
elfelejtettem – motyogta, majd visszajött hozzám. Kérdőn
felhúztam a tekintetem eleinte, de aztán csak átadtam magam az
érzésnek, hogy újra
a
karjaiban tart és forrón, égetően csókol. Aztán ténylegesen
elment. Itt hagyott ebben az óriási házban egyedül. Nem hagytam,
hogy a bánat felülkerekedjen rajtam. Inkább arra
összpontosítottam, hogy milyen jó lesz akkor, mikor megint látjuk
egymást. Ujjaimat számhoz érintettem. Még mindig éreztem
Szerelmem érintését magamon.
Egy
vinnyogó hang, avagy a mobilom jelzése vert fel merengésemből.
Lekecmeregtem
a konyhapultról és érte nyúltam, hogy megnézzem, mi az.
–
Már
is hiányzol
– olvastam föl az üzenetet, ami cseppet sem meglepő
módon, Zayntől származott. Nem csicsázta túl. Egyszerűen csak
már
is hiányzol. Pont,
úgy, ahogy én szeretem. Begépeltem a választ, miszerint hasonlóan
érzek, és letettem a kütyüt. Ne fájdítsam
a lelkem.
Visszamentem
a hálószobába és befeküdtem a nagy ágyba, ami úgyszintén üres
volt, Szerelmem nélkül. Elgondolkoztam a jövőnkön. A közös jövőnkön. Csak úgy, unalmamban.
Össze
fogunk házasodni. Később megszületik az első kisbabánk. Mindent meg fogunk adni neki, de
nem lesz elkényeztetett. Boldogan fogunk élni, és amikor úgy
gondoljuk, készen állunk rá, elvállalunk még egy kis csöppséget.
Tökéletes lesz az életünk. Tökéletes. Tökéletes.
Tö…kél...e…tes.
Észre
se vettem, de elaludtam. Álmomban együtt voltunk Zaynnel.
Elszöktünk egy olyan helyre, ahol senki sem találhatott ránk.
Gondolataim a közös jövőről
itt nem csupán gondolatok voltak. Ez maga volt a valóság.
Természetes volt, ahogy az ajtófélfának támaszkodva követem
figyelemmel, miképp’ boldogul Szerelmem két kis csemeténk
megfürdetésével. Megesett rajta a szívem, ezért a segítségére
siettem. Átvettem tőle fiatalabbik gyermekünket és beletettem a
baba fürdőkádba. Egyik karomon megtartottam törékeny kis testét,
míg a másikkal megtisztítottam azt. Zayn, miután nagyobbik
utódunkat belehelyezte a kádba, mögém állt, s hátulról
átölelt. Forró csókot hintett a nyakamra, a vállamra és a
számra. Kuncogva távolodtam el tőle, hiszen, ha eltereli a
figyelmem, a baba nem jár valami jól… Tettetett szomorúsággal
fordult el tőlem, s helyettem első szülött kölykünkkel
foglalkozott. Lassacskán kiemeltem a vízből szemem (egyik) fényét,
és belebugyoláltam egy törölközőbe. A szobánkba siettem, minél
gyorsabban, meg ne fázzon. Rekord sebesen adtam rá a pelenkát és
a pizsamát, majd feküdtem le vele a nagy francia ágyra. Megetettem
őt, majd ringatni kezdtem. Hamar elszunyókált a fárasztó napnak
köszönhetően. Felkeltem mellőle, s férjem után mentem, aki
minden reményem szerint ágyba dugta a másik apróságot. Így
volt. A konyhába igyekeztem, hiszen esténként ott szoktunk néha
lenni, egy kicsit beszélgetni, esetleg mást csinálni… És
valóban, ott ült a konyhaasztalnál. Oda szerettem volna menni
hozzá, de nem tudtam. Egyszerűen nem engedelmeskedtek nekem a
lábaim.
És
ekkor felébredtem a csodálatos álomból. Rájöttem, hogy tényleg
csak az volt; egy álom. Szomorkásan pislogtam párat. Annyira, de
annyira szerettem volna, ha igaz lenne. De tudjátok mit? Még
annyival is beérném bőven,
ha most Szerelmemhez bújhatnék. Csak ez sajnos lehetetlen.
Egy
ásítás után erőt vettem magamon, s kikeltem a jó meleg ágyból. A szekrényhez
mentem és Zaynét nyitottam ki. Kivettem belőle a kölniét. Aztán
a fürdőbe siettem és Szerelmem előzőnapi pólóját ragadtam
meg, s visszatipegtem a hálószobánkba. A párnámat befújtam az
illatszerrel, a ruhadarabot pedig magamhoz szorítottam. Mélyen
beszívtam szerelmem illatát. Olyan kellemes, főleg most, mikor
enyhe cigaretta szag sem keveredik bele.
Úgy
döntöttem, áthívom hozzánk a lányokat, de El megelőzött.
Ilyenkor mindig számíthatunk egymásra, hála a jó Égnek.
Összetartunk amúgy is, de ha a fiúk távol vannak, akkor látszik
meg ez csak igazán.
Nem szégyelltem egy
cseppet se, miután rendesen felöltöztem, magammal vittem Szerelmem
pólóját is.
–
Szia
– köszöntöttem egy öleléssel barátnőmet.
–
Szia,
te vagy az első.
Gyere csak beljebb – intett. – Látom, nem vagyok egyedül –
bökött a derekamra, amin Szerelmem felsője volt. Elnevettem magam,
és én is észrevettem, hogy Elnek karkötőként funkcionál Louis
valamelyik ruha darabja.
A
nappaliba mentünk és leültünk a kanapéra. Pont belekezdtünk
volna a beszélgetésbe, mikor csöngettek. Kendall és Barbi együtt
érkeztek. Összemosolyogtunk Ellel, amikor megláttuk, hogy
mindkettőjüknél van valami kis emlék a párjukról.
Nagyon
jól éreztük magunkat egész nap. Néztünk filmet – egyértelműen
leszavaztuk a romantikus kategóriát –, kipletykáltuk magunkat,
megosztottuk egymással egy-két köröm, haj, vagy smink leckét.
Szóval elvoltunk. Estefelé úgy döntöttünk, inkább mégsem
megyünk el buliba. Helyette csaptunk egy annál sokkal, de sokkal
jobb pizsi-partit. Megbeszéltük, hogy mindenki – kivéve ugye
Eleanor – hazamegy a cuccaiért, és fél óra múlva találkozunk.
* * * * *
–
Csajok,
ma jönnek a fiúk! – jutott eszembe, így egyből
mondtam is, harmadnap reggeli közben.
– Tényleg –
csodálkozott el egy picit Barbi.
–
Uhh,
valamivel készülni kéne nekik, nem? – vetette fel az ötletet
Kendall. Egyetértően
bólogattunk, majd vad ötletezésbe kezdtünk.
Siess a kövivel. És nagyon szuper lett. Bárcsak megtörténne az álom.
VálaszTörlés:)<3
Törlés